Korábbi mérkőzések:

Bakonytamási - A.tevel: 4-2

Bővebben...


A.tevel-Kéttornyúlak: 2-3

Bővebben...


Mezőlak-A.tevel: 1-4

Bővebben...


Takácsi-A.tevel: 1-1

Bővebben...


A.tevel-Mihályháza: 1-0

Bővebben...


Malomsok-A.tevel: 0-1

Bővebben...


A.tevel-Nemesgörzsöny: 1-4

Bővebben...


Adásztevel - Nagytevel: 2-2 (0-1)

(2010.06.13.)

Az igazából tét nélküli találkozó első perceiben magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, ami helyzetekben is megmutatkozott. Az ötödik percben Berki József egy kirúgást követően vitte le a labdát az alapvonalig, ahonnan középre kanyarította azt. Azonban a középen érkező Tóth Péter hat méterről a kapusba rúgta a játékszert. A nagyteveliek is veszélyeztettek, az elalvó védő mellett kotorta a kapura a labdát a nagyteveli csatár, amit Vizi Péter kapus nagy vetődéssel hárított a hosszú saroknál. Mi akciókból - melyek gyakran középen haltak el, pedig szélről veszélyesebbek voltunk -, a vendégek pedig pontrúgásokból veszélyeztettek, és ez a félidő közepén eredményre vezetett a nagytevelieknél. A félpályánál végezhettek el szabdrúgást a látogatók, amely a védők lába alatt elcsúszva eljutott a hosszú oldalon felzárkózó középpályáshoz, aki lekezelte a labdát és higgadtan a kapu bal oldalába helyezett: (0-1).

Mi próbáltuk a játékunkat ráerőltetni az ellenfélre, de pontatlanok voltunk és a megfelelő küzdeni akarás sem érződött az alakulatunkon, így inkább a vendégek kontrajátékában volt benne a gólveszély, de helyzeteiket túlkombinálták vagy elügyetlenkedték, így a félidőben minimális vendég vezetéssel vonultak a csapatok a nagy hőségben bőven kiérdemelt pihenőre.

A második félidőben támadólag léptünk fel és beszorítottuk ellenfelünket a kapujuk elé. Az oldalról beadott labdák rendre veszélyt jelentettek, de ezeket nem sikerült gólra váltanunk, mert vagy a nagyteveli kapus hárított bravúrral, vagy csatáraink ügyetlenkedték el a kínálkozó lehetőségeket. A félidő közepén aztán 11-esből sikerült az egyenlítés. A középen jó labdával kiugró Mayer Péter megtolta a labdát, a késve érkező védő becsúszva próbált szerelni, de csak középpályásunk lábát rúgta ki. A jogos büntetőt Somogyi Dávid a jó irányba mozduló kapus mellett a kapu bal oldalába helyezte: (1-1).

Mindkét csapat a győzelemre játszott, így mindkét kapu előtt kialakultak góllal kecsegtető helyzetek, azonban a vezetést újra a nagyteveliek szerezték meg, igaz, kicsit furcsa körülmények között. A kapunk előtti kavarodás után egy nagyteveli játékos lenn maradt a gyepen, s miközben mi azt vártuk, hogy a játékvezető megszakítsa a játékot, vagy a labdát birtokló vendégek kirúgják a labdát, hogy játékosukat ápolni lehessen, a leálló védők mögé jobb oldalról belőtt labdát a vendégek csatára öt méterről gólra váltotta: (1-2).

Tíz perccel a vége előtt ismét egyenlítettünk. A 16-os jobb sarkánál Somogyi Dávid egy visszapasszolt labdát kapásból rúgott kapura, amely a kapus előtt lepattanva, annak lába között vágódott a háló közepébe: (2-2).

A hátralévő időben felpörögtek az események. Rögtön a középkezdés után a nagyteveliek szerezhettek volna gólt, de Fodor Donát a gólvonalon hárított. Ezután viszont a mi perceink következtek: Tóth Péter előtt volt nagy lehetőség a gólszerzésre, de közeli rúgását a kapus hárította, majd Böröczky András rúgott tíz méterről, középről felső kapufát, amelyről a labda a gólvonalra, majd onnan kifelé vágódott. Ezután egy páros kiállítás borzolta a kedélyeket, majd percekkel a vége előtt Berki József dönthette volna el a találkozót, de a kapus hárította próbálkozásait, így végül maradt az igazságosnak mondható döntetlen.

A bajnokságot végül a 9. helyen zártuk, ami a biztos bennmaradást jelenti, de egy-két mérkőzés alakulhatott volna másképp is. A Malomsok elleni hazai és a Takácsi elleni idegenbeli meccset a saját hibánkból, a Kéttornyúlak elleni hazai találkozót pedig a bíró tévedése miatt nem sikerült megnyernünk. Ezeket a találkozókat hozva akár a dobogó 3. fokán is végezhettünk volna a sűrű középmezőnyben.

Az idény végén Vizi Péter kapus visszavonul, jómagam pedig a következő szezonban már csak a tartalékcsapat keretében lépek pályára.

Kívánunk a következő szezonra sok sikert és jó eredményeket a csapatnak.

Hajrá Adásztevel!

Mehringer László

csapatkapitány

Ifi mérkőzés: Adásztevel - Nagytevel: 3-4 (2-2)

Vissza az oldal tetejére...


Bakonytamási - Adásztevel: 4-2 (3-2)

(2010.06.09.)

Második elhalasztott mérkőzésünket hétközi fordulóban kellett pótolnunk. A 18 órai kezdés ellenére rekkenő hőség fogadta a pályára kivonuló csapatokat. Mezőnyjáték folyt a pályán egy-két kisebb helyzet alakult csak ki a kapuk előtt. A 10. percben mintaszerű támadás futott végig a jobb oldalon: gyors és pontos passzokkal vittük fel a labdát, melyet Berki József adott be középre, ahol Piszker Patrik helyezkedett jól. Egy csel után visszagurította azt a lendületből érkező Böröczky András elé, aki a kapu bal oldalába lőtt. A kapus ugyan hozzáért, de hárítani már nem tudott: (0-1).

A gól után rákapcsolt a 3. helyre pályázó hazai csapat és előreívelt labdákkal, illetve a baloldalon rendre üresen felfutó középpályásaikkal sokszor hozták nehéz helyzetbe védelmünket. Újabb tíz perc elteltével a hazai helyzetek góllá értek. Egy előreívelt labdát a középhátvéd rosszul fejelt ki, amire két tamási csatár is rárontott és közösen rúgták a labdát nyolc méterről védhetetlenül a hálóba: (1-1).

A hazai nyomás folytatódott, kapusunknak többször kellett veszélyes helyzetben hárítania, amikor már rajta is túljutott a labda, akkor pedig a gólvonalról sikerült hátvédeinknek menteni. Fél óra játék után szerencsés góllal szerzett vezetést a hazai alakulat. A baloldalon ismét szabadon felfutó középpályás középre rúgta a labdát. A beadásnak szánt passz azonban az irreálisan rossz talajon egy buckán irányt változtatott, és a kapusunkat becsapva a gólvonalon túlra pattogott. Védőink már csak azon túlról tudták visszarúgni a mezőnybe: (2-1).

Szép egyéni megmozdulás vezetett egyenlítő gólunkhoz. A 35. percben Böröczky András a félpályáról cselezte át magát négy védőn, mindegyik belerúgott egy kicsit, de ő továbbvitte a labdát, végül az utolsó már megállította. A 20 méteres, jogos szabadrúgást a sértett végezte el, és védhetetlenül csavarta a játékszert a kapu jobb felső sarkába: (2-2).

Hogy mégsem döntetlennel vonultunk a pihenőre, az egy újabb védelmi hibánkból adódott. Két perccel a félidő vége előtt szöglethez jutottak a hazaiak a jobb oldalról. Több beívelésnél sem figyeltünk eléggé a felzárkózó támadókra, de amit addig megúsztunk, az most nem sikerült. A szöglet félmagasan érkezett a rövid oldalra, és a bemozduló hazai csatár négy méterről sodorta a hálónkba: (3-2).

A félidőre így hazai vezetéssel vonultak a csapatok.

A második félidőt úgy kezdtük, ahogy egy hátrányban lévő csapatnak kell: támadólag léptünk fel, ami több ígéretes helyzethez vezetett. Először Somogyi Dávid ugratta ki középen Berki Józsefet, ő a 16-oson belülre vezette a labdát, de lövése elakadt a jó ütemben kimozduló hazai kapusban. Majd Böröczky András végezhetett el újabb szabadrúgást a 16-os vonalától kissé jobbra, de csavarása centikkel elkerülte a kapu bal felső sarkát. Ezzel el is lőttük puskaporunkat.

Negyed óra játék után először jutottak el kapunkhoz a hazaiak, és ez rögtön gólt eredményezett. A baloldalon kiugró csatár jól ívelte középre a labdát, a támadó a kapust és a védőt megelőzve öt méterről csúsztatott a kapu közepébe: (4-2).

A hátralévő játékidőben is a hazaiak veszélyeztettek többet: kapufát rúgtak, egyedül ugrottak ki a hosszú labdákkal, de vagy menteni tudtunk, vagy a támadók ügyetlenkedték el a kínálkozó lehetőségeket, így az eredmény már nem változott a mérkőzés végéig. A találkozó krónikájához hozzátartozik még egy sajnálatos sérülés is. Középpályásunk, Somogyi Dávid az ellenfél védőjével ütközött, térdsérülést szenvedett, és emiatt le is kellett cserélni. Reméljük, hamar felépül sérüléséből.

A találkozót teljesen megérdemelten nyerte meg a tamási csapat. Jobban játszottak, jobban küzdöttek, erőszakosabbak voltak, mint mi. Csapatunkból ma egyedül Böröczky András nyújtott jó teljesítményt. A fiatal játékvezető minden dicséretet megérdemel, szinte hibátlanul, a mérkőzést jól kézben tartva vezette le a találkozót.

Mehringer László

csapatkapitány


A tartalékcsapatok mérkőzésén: Bakonytamási - Adásztevel: 0-0
(leigazolva, 35. percben félbeszakadt)

Vissza az oldal tetejére...


Adásztevel - Kéttornyúlak: 2-3 (2-2)

(2010.06.06.)

A heves esőzések miatt május 16-áról elhalasztott mérkőzést pótoltuk ezen a hétvégén, melyen nyári kánikula fogadta a pályára kivonuló csapatokat. A mérkőzést - megszokott módon - álmosan kezdtük, az ellenfél birtokolta többet a labdát, és csatáraik gyorsaságát valamint a szél támogatását kihasználva előreívelt labdákkal operálva szövögették támadásaikat. A 10. percben érett góllá a vendégek fölénye. Egy előrerúgott labda megpattant az egyik védőnkön, így került a kéttornyúlaki csatár elé, akit már nem mertünk bántani a 16-os vonalán, tolt rajta egyet és jobb oldalról a hosszú sarokba vágta a labdát: 0-1.

Továbbra sem találtuk a játékunkat, pontatlanok és lassúak voltunk, nem találtuk el az ellenfél kapuját. Újabb tíz perc elteltével a vendégek jutottak szabadrúgáshoz a kapunktól mintegy 30 méterre. Fegyelmezetlenségünkre jellemző, ahelyett, hogy odaálltunk volna a labda elé, hagytuk gyorsan elvégezni a pontrúgást. A vendégek éltek a lehetőséggel és a legurított labdát az üresen hagyott középpályásuk nagy erővel, védhetetlenül bombázta kapusunk felett a kapu közepébe: 0-2.

Ezután még tovább növelhette volna előnyét a vendégcsapat, de két kiugratást is elhibázott a csatáruk, melyekből könnyedén gól születhetett volna. A félidő második felében kezdtünk magunkhoz térni a kezdeti sokkból. A 30. percben Fodor Donát szerzett labdát a középpályán, Ható Tiborhoz továbbított, aki pontos labdával ugratta ki Tóth Pétert. Ő megtolta a labdát és 12 méterről a kilépő kapus mellett a kapu bal oldalába helyezett: 1-2.

Ez további lendületet adott a csapatnak, több veszélyes helyzetet sikerült kialakítanunk, ami végül öt perccel a félidő vége előtt meghozta gyümölcsét. Böröczky András végezhetett el szabadrúgást a baloldalról, nyolc méterre az alapvonaltól. A labda a hosszú sarok irányába csavarodott, a vendégek portása nem tudta megfogni, a lecsorgó labdára Maradics Dávid robbant be és négy méterről a kapus és a védő között a kapuba pofozta a játékszert: 2-2.

A félidő végéig már nem változott az eredmény.

A második játékrészt úgy kezdtük, ahogy az elsőt abbahagytuk, azaz uraltuk a játékot. Több veszélyes helyzetet alakítottunk ki, de még öt méterről sem sikerült kapuba találnunk. A játékvezető sem volt a helyzet magaslatán, két jogosnak tűnő 11-est sem ítélt meg nekünk. Az egyiknél felrúgták, a másiknál lekönyökölték a kecsegtető helyzetben kilépő támadóinkat. A kimaradt helyzeteink után a játék képe kiegyenlítődött, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek pontrúgásokból és kirúgásokból, de a kapusok a helyükön voltak. Negyed órával a mérkőzés vége előtt már érződött, hogy amelyik csapatnak sikerül gólt szereznie, az a győzelmet is könnyedén megszerezheti. Öt perc volt hátra a mérkőzésből, amikor szép támadás futott végig az ellenfél térfelén. Tóth Péter cselezett keresztbe az ellenfél 16-osa előtt, ezzel magára vonta a védők figyelmét, majd pontosan gurított a helyén, mögüle üresen kilépő Böröczky András elé, aki a labdát megtolva 12 méterről gurította a hálóba a játékszert, ám az esettől 40 méterre álló játékvezető tévesen - les címén - érvénytelenítette a teljesen szabályos gólt. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, két perccel a mérkőzés vége előtt az ellenfél szerezte meg a labdát, melyet a kéttornyúlaki támadó hét méterről fejelt a kapunkba: 2-3.

A hátralévő időben az eredmény már nem változott.

A mérkőzésen sikerült megmutatni erősségünket, hogy soha nem adjuk fel. Felálltunk a padlóról és jogos győzelmünket csak a játékvezető hozzá nem értő ténykedése akadályozta meg, akinek képességeit meghaladta ez a kiélezett találkozó. Kár, hogy 11 ember erőfeszítéseit 1 ember így le tudja rombolni! A hátralévő két találkozónkon már csak az maradt a célunk, hogy a bajnoki táblázat első felében végezzünk, és ezért továbbra is mindent meg fogunk tenni.

Mehringer László

csapatkapitány

Ifi mérkőzés: Adásztevel - Kéttornyúlak: 5-1

Vissza az oldal tetejére...


Mezőlak - Adásztevel: 1-4 (0-3)

(2010.05.23.)

Ideális futballidőben kezdődött a mérkőzés. Jobbára a középpályán folyt a játék, mindkét csapat kiugratásokkal próbálkozott, amelyeket vagy lesen állított meg a játékvezető, vagy a védelmek avatkoztak jól közbe. A kezdeti kapkodás után járatni kezdtük a labdát, így elértük azt, hogy átvegyük a játék irányítását és a mi akaratunk érvényesült.

A félidő közepén sikerült megszereznünk a vezetést. Somogyi Dávid ugratta ki a bal szélen Tóth Pétert, aki az alapvonalig vitte le a labdát és a 16-oson belülről középre centerezett. A jó ütemben érkező Berki József pedig bevetődve juttatta a labdát az ellenfél hálójába: 0-1.

A gól után tovább nőtt a fölényünk és ígéretes akciókat vezettünk, az előnyt mégis egy pontrúgás után sikerült növelni. Baloldalról, 30 méterre a kaputól végezhettünk el szabadrúgást, amit Böröczky András kapura csavart. Az egyébként védhető labda a kapusról kipattant, a berobbanó Maradics Dávid pedig elhúzta a kivetődő kapus mellett és öt méterről az üresen maradt kapuba helyezte azt: 0-2.

10 perccel a félidő vége előtt Böröczky Ákos tört előre a balhátvéd posztjáról, kitette a labdát a balszélre, majd a 16-oson belül, középen visszakapta azt és megpróbálta a jobb oldalon érkező csatárunk elé tenni a labdát, de az ellenfél védője ezt blokkolta, így a labda visszapattant elé, amit 15 méterről félfordulatból a kapu bal oldalába lőtt: 0-3.

Az ellenfél csak ritkán jutott el a kapunk elé, akkor is általában a mi eladott labdáinkból tudtak csak akciókat vezetni. Így történt ez a 40. percben is, amikor középpályán vesztettünk labdát, a mezőlakiak gyorsan előre játszották a labdát a jobb oldalra, a 16-oson belülre betörő csatár azonban nagy helyzetben keresztben ellőtte a labdát a kapunk előtt. A félidő vége előtt pár perccel növelhettük volna előnyünket, de a labdával egyedül kilépő Maradics Dávidnak már nem maradt ereje a támadás eredményes befejezéséhez.

A második félidőben a szél által támogatott hazaiak megpróbáltak szépíteni az eredményen, helyzetekig azonban csak pontrúgásokból jutottak, amelyeket a játékvezető sokszor ok nélkül ítélt meg nekik. Ezeket az ígéretes pontrúgásokat azonban vagy túlkombinálták, vagy messze elkerülték kapunkat. Nekünk kontrákból voltak lehetőségeink, amelyeket azonban vagy lesen állított meg a partjelző, vagy elügyetlenkedtük azokat. A sokadik ellentámadásunk végre meghozta a következő gólunkat. A félidő közepén egy 16-os előtti kavarodás után Böröczky András szerezte meg a labdát, becselezte magát a büntetőterületen belülre és a kimozduló kapus mellett a kapu jobb oldalába helyezte a játékszert: 0-4.

Tíz perccel a mérkőzés vége előtt szépítettek a hazaiak. A jobb oldalon kilépő csatár a 16-oson belülre vitte a labdát, majd megpróbálta középre játszani, de visszapattant elé és az ötös sarkáról a kivetődő kapus alatt a hálóba gurította (1-4).

A hátralévő időben megpróbáltak még újabb gólt, gólokat lőni a hazaiak, de a védőink - Böröczky Ákos, Ható Tibor, Fodor Donát - vagy megelőzték őket, vagy idejében beléptek lövéseik útjába, így az eredmény már nem változott.

A csapat jó teljesítményt nyújtott, végre kerestük egymást a labdával, így sikerült idegenben négy gólt szereznünk. Az ellenfél játékosait szorosan fogtuk, ezért nem tudták akcióikat nyugodtan szervezni. Mindenki fegyelmezetten játszott, külön dicséretet érdemel Józsa Ádám, aki első mérkőzését játszotta a felnőtt csapatban, és jó játékával bizonyította, hogy lehet rá számítani a következő időszakban is. Remélem, hogy a Mezőlakon tanúsított mentalitás végigkíséri a csapatot a bajnokság még hátralévő mérkőzésein is.

Mehringer László

csapatkapitány


A tartalékcsapatok mérkőzésén: Mezőlak - Adásztevel: 5-2 (2-1)

Vissza az oldal tetejére...


Takácsi - Adásztevel: 1-1 (0-1)

(2010.05.09.)

Az ideális futballidőben lejátszott találkozó elején mezőnyjáték folyt a pályán, ismerkedtek egymással a csapatok. A 10. percben aztán sikerült megszereznünk a vezetést. Letámadtuk a labdát felhozni igyekvő hazaiakat, a jobb szélen Somogyi Dávid szerzett labdát, amit az alapvonalig vitt le és laposan játszott be a kapu elé, ott pedig Tóth Péter érkezett és 5 méterről belsővel helyezett a kivetődő kapus alatt a kapu közepébe: 0-1.

A korán megszerzett vezetésünk után rákapcsoltak a hazaiak és többet veszélyeztették kapunkat. Középpályán nem vettük fel időben az ellenfelet, így könnyen áthozták rajtunk a labdát, és kiugratásokkal indították csatáraikat. A játékvezető sem ítélte meg jól a kialakult szituációkat, hisz legalább kétszer jelentős lesen engedte el a takácsi csapat támadóit, akik azonban nem éltek a kínálkozó lehetőségekkel. Fél óra elteltével a kilépő hazai csatár lövését Vízi Péter tolta kapufára, majd 5 perc múlva a már rajta is túljutó labdát Somogyi Dávid vágta ki a gólvonalról. Nagyon pontatlanul játszottunk, a sok eladott labdából építkeztek a hazaiak. Pontatlanságunk ellenére növelhettük volna előnyünket, de vagy rosszul adtuk be szélről a labdákat, vagy csatáraink ügyetlenkedték el a kínálkozó lehetőségeket, így félidőig már nem változott az eredmény.

A második félidőt kicsit összeszedettebben kezdtük, mint ahogy az elsőben játszottunk, ezért negyed órán át csak nekünk volt helyzetünk, de ezeket nem sikerült gólra váltani. Ezután azonban újra kettészakadt a pálya és több helyzet alakult ki mindkét kapu előtt. Egy újabb lőtt góllal eldönthettük volna a találkozót, de játékosaink rossz megoldásokat választottak: akkor cseleztünk, amikor passzolni kellett volna, de nem csináltuk meg a cselt, mikor azzal lehetett volna helyzetbe kerülni. A félidő második felében - minden mindegy alapon - kitámadott a takácsi csapat, távoli lövésekkel és kiugratásokkal veszélyeztették kapunkat, nekünk pedig az ellentámadásokból adódtak gólszerzési lehetőségeink, de öt méterről sem sikerült betalálnunk az ellenfél kapujába.

Hat perccel a mérkőzés vége előtt gólt szerzett az ellenfél, amit először megadott a játékvezető, de a partjelző beintésére - les címén - visszavont. Ezután egy kapu előtti kavarodásból kivágott labdát fejeltek kapura a hazaiak, amit a felső léc hárított, majd újra előttünk adódott gólszerzési lehetőség, de a kettő az egy elleni játékot megint rosszul oldottuk meg.

A mérkőzés utolsó percében megbosszulta magát a sok kihagyott ziccer, mert a hazai csatár elhúzta a labdát kapusunk mellett és laposan gurított a háló közepébe: 1-1. Ezután már nem változott az eredmény.

A kiesés ellen küzdő Takácsi csapata ellen rosszul játszottunk, nagyon sok labdát eladtunk, nem fogtuk szorosan az ellenfél meghatározó játékosait, de egy kis szerencsével még így is megnyerhettük volna a mérkőzést. A döntetlen a játék képe és a helyzetek alapján igazságosnak mondható, ezzel azonban nagy lehetőséget szalasztottunk el, hogy előrelépjünk a bajnoki táblázaton. A Kéttornyúlak ellen következő hazai mérkőzésünkön az itt mutatott játék kevés lesz, főleg "fejben" kell javulnunk, hogy az adott játékhelyzetekben végre a megfelelő döntéseket hozzuk meg.

Hajrá Adásztevel!

Mehringer László

csapatkapitány

Ifi mérkőzés: Takácsi - Adásztevel: 1-0 (1-0)

Vissza az oldal tetejére...


Adásztevel - Mihályháza: 1-0 (0-0)

(2010.05.02.)

Ezen a hétvégén a megye III/A osztály egyik legjobb csapata látogatott hozzánk, ráadásul jó formájukat bizonyítja, hogy tavasszal mind az öt mérkőzésüket megnyerték. A szokott álmos kezdés helyett, most összeszedetten kezdtük a mérkőzést. Mezőnyjáték folyt a pályán, a kapuk nem igazán kerültek veszélybe, egészen a 10. percig, amikor mi jutottunk szöglethez, melyből kis híján megszereztük a vezetést. A beívelt labdát Mehringer László fejelte 10 méterről a felső lécre, amely onnan a mezőnybe pattant vissza, majd a védők felszabadítottak. Mindkét védelem jól szűrte meg a támadásokat, egy-két távoli lövés, majd néhány szélről beadott labda okozott csak veszélyt a kapuk előtt, de a kapusoknak nem akadt sok dolga, nem kellett bravúrt bemutatniuk. Félidőig 0-0 maradt az állás.

A második félidőben ott folytatták a csapatok, ahol az elsőben abbahagyták, azaz a középpályán folyt a küzdelem. Inkább a vendégek játékában volt benne a gólveszély, mégis nekünk sikerült megszerezni a vezetést. A félidő 15. percében egy jobboldalra kijátszott labdát Mayer Péternek sikerült még beadnia, amit Berki József szép mozdulattal vett át a 16-oson belül, és 12 méterről az elvetődő kapus mellett a kapu bal oldalába helyezett. Szép támadás volt, amely gólt érdemelt: 1-0.

A bekapott gól felébresztette a listavezetőt, amely rögtön a középkezdés után nagy helyzetbe került, de támadójuk nyolc méterről a kapu mellé helyezett. A középpályán fölénybe kerültek a mihályháziak, folyamatosan jöttek vissza a felívelt labdák, keveset volt nálunk a játékszer.

A félidő közepén szabadrúgáshoz jutottak a vendégek 18 méterre a kapunktól, a szétnyíló sorfal tagjai között elsuhanó labdát Vizi Péter bravúrral ütötte szögletre. Az előre ívelt labdák sok veszélyt jelentettek a kapunkra, mert a félidőben beállt Kun-Szabó István jól játszotta meg azokat, de hol kapusunk bravúrjai, hol a csatárok ügyetlenségei miatt ezek a helyzetek sorra kimaradtak. Ellentámadásaink veszélyesek voltak, Böröczky Andrásnak két nagy gólhelyzete is adódott, de sajnos ezekből sem sikerült megszerezni a megnyugtató előnyt jelentő második gólt, amely - így a mérkőzés vége felé közeledve - végleg eldönthette volna a három bajnoki pont sorsát. Egy másik ellentámadásunknál a vendég védő két kézzel lökte el a 16-oson belül a jó helyzetben kilépő támadónkat, de a véleményem szerint egyértelmű 11-es elmaradt.

Tíz perccel a mérkőzés vége előtt a 16-os vonala elől, középről végezhetett el szabadrúgást a vendégcsapat, az erőteljes lapos lövést azonban Vizi Péter hatalmas reflexszel hárította. A hátralévő percekben már csak az eredmény megtartására törekedtünk, támadás építésére nem maradt erőnk. Végül a hármas sípszóig már nem változott az eredmény, így 1-0-ra megnyertük a mérkőzést.

Összegezve: Sportszerű mérkőzésen az egész csapat kitett magáért. Hajtottunk, nem ismertünk elveszett labdát és így sikerült nagy meglepetésre, de teljesen megérdemelten legyőznünk a bajnoki címre hajtó, jó erőkből álló, de ezen a mérkőzésen bennünket kissé lekezelő vendég gárdát. Csapatunkban sok jó teljesítmény volt, de mindezek közül is kiemelkedik Vizi Péteré, aki hatalmas bravúrjaival megőrizte hálónkat a góltól. Ha a következő fordulóban, Takácsiban is hasonló teljesítményt tudunk nyújtani, akkor idegenből is elhozhatjuk a három bajnoki pontot.

Csak így tovább, ilyen lelkesedéssel fiúk!

Mehringer László

csapatkapitány

Ifi mérkőzés: Adásztevel - Mihályháza: 1-5

Vissza az oldal tetejére...


Malomsok - Adásztevel: 0-1 (0-0)

(2010.04.25.)

A mérkőzés első fele nem úgy alakult, ahogy azt előre elterveztük. Az ellenfél többet birtokolta a labdát, a kirúgásokat nem tudtuk megszerezni, a középpályára fellépő védőik miatt sokszor úgy tűnt, mintha emberhátrányban játszanánk. Főleg távoli lövésekkel próbálkoztak, de egyszer-egyszer gyors kiugratással is kísérleteztek. Ebben az időszakban nem tudtunk veszélyes helyzetet kialakítani. Mérkőzés elég ideges hangulatban zajlott, amit a játékvezető tévedései még fokoztak is. Több sárgalapot összeszedtünk fölöslegesen, reklamálásért, szabálytalanságért vagy szabálytalannak vélt belépőkért. A félidő utolsó negyedórájára változott a játék képe, több veszélyes akciót vezettünk. Az egyik ilyen végén - a félidő utolsó percében - kiugró csatárunkat az ellenfél védője utolsó emberként felrúgta, a jogos kiállítás elmaradt, de 11-eshez jutottunk, amit az ellenfél kapusa kivédett. A kipattanó labdát 10 méterről az üresen tátongó kapu mellé helyeztük. Óriási lehetőség volt, de kimaradt, így 0-0-val fordultak a csapatok.

A második félidőben felváltva kerültek veszélybe a kapuk, majd a félidő közepén sikerült vezetést szereznünk. Az ellenfél térfelén végeztünk el szabadrúgást, amit a kapu elé íveltünk. Az ellenfél védője lerántotta az ötösön helyezkedő középpályásunkat, ezért megkapta a második sárgalapját. Kiállítás és 11-es, amit a sértett Somogyi Dávid magabiztosan értékesített: 0-1.

Az emberelőny nem tartott sokáig, mert nem sokkal később Szalai Gábor is megkapta második sárgalapját (az első sárgája egyébként nem volt jogos), így 10-10 emberrel folytatták a csapatok a mérkőzést. Negyed órával a mérkőzés vége előtt végleg eldönthettük volna a 3 bajnoki pont sorsát, mert a védők között kilépő csatárunkat kíméletlenül felrúgták a 16-oson belül - amiért még csak sárga lapot sem adott a játékvezető -, de a jogos 11-est a kapu mellé rúgták. Ahogy az lenni szokott, ez felhozta az ellenfelet, akik több veszélyes helyzetet alakítottak ki, de vagy a védők, vagy a kapusunk tisztázni tudtak. Tíz perccel a vége előtt azután a malomsoki csapat is 11-eshez jutott. Az ellenfél csatárával szemben szabálytalankodtunk egy méterrel a 16-oson kívül, de a játékvezető - tán kompenzálni akarta a nekünk megítélt, egyébként jogos 11-eseket - tévesen büntetőt ítélt, amit kapusunk Visi Péter bravúrral hárított. A hátralévő időben már csak az eredmény megtartására törekedtünk, támadások vezetésére már nem maradt erőnk. Az ellenfélnek még voltak veszélyes helyzetei, de az eredmény már nem változott, így visszavágtunk az ősszel elszenvedett hazai vereségünkért.

Összességében a csapat nem játszott jól, de jól küzdöttünk, ám a három 11-esből kettőt kihagyni nagy luxus, ami könnyen megbosszulhatta volna magát. Ezzel a győzelemmel megnyugtató távolságba kerültünk a kieső csapatoktól és a sűrű középmezőnyben foglalunk helyet. A következő fordulóban a bajnoki éllovas Mihályháza ellen sokkal jobb és hatékonyabb játékra lesz szükség a pontszerzéshez.


Mehringer László

csapatkapitány

Ifi mérkőzés: Malomsok - Adásztevel: 14-1 (9-1)

Vissza az oldal tetejére...


Adásztevel - Nemesgörzsöny: 1-4 (0-3)

(2010.04.18.)

Hiányzások és eltiltás miatt erősen felforgatott összeállításban kezdtük a mérkőzést az újabb bajnoki címére hajtó vendégekkel szemben. Ez meg is látszott a mérkőzés első felében. A görzsönyiek irányították a játékot, több helyzetet dolgoztak ki, kapufát értek el, mi csak szórványosan jutottunk el az ellenfél kapujához.

A félidő közepén megszerezte a vezetést a Nemesgörzsöny. A 16-os vonalánál jutottak bedobáshoz, amit az ellenfél játékosa a 16-os sarkáról, takarásból a hosszú sarokba csavart: 0-1.

A gól után mind küzdeni akarásban, mind játékban feljöttünk, több helyzetet alakítottunk ki ellenfelünknél, a félidő végén azonban két kontratámadásból növelte előnyét a vendégcsapat. Az elsőnél nem értek vissza középpályásaink, így létszámfölényben kigurigázták védelmünket, és 6 méterről elrúgták kapusunk mellett a labdát: 0-2.

A másodiknál a kiugró görzsönyi támadóval szemben szabálytalankodtunk: kiállítás és 11-es lett, melyet az ellenfél értékesített: 0-3.

A második félidőben emberhátrányban is gólszerzésre törekedtünk, egyenrangú ellenfelei voltunk a görzsönyieknek, akik egy szabadrúgás után a hozzájuk visszapattanó labdából növelték előnyüket: 0-4.

20 perccel a mérkőzés vége előtt kiegyenlítődött a létszám. Az ellenfél támadóját egy kakaskodás után küldte le a pályáról a bíró. Ezután még inkább a mi játékunk érvényesült, ami tíz perccel a meccs vége előtt érett góllá. Egy kapu előtti kavarodást Vizi Péter használt ki, kialakítva ezzel a végeredményt: 1-4.

Összességében helyenként jól játszva szenvedtünk tisztes vereséget, bár a gólkülönbség véleményem szerint túlzott. A játékvezető megfelelően bíráskodott, voltak ugyan tévedései, de a két kiállítás és az ellenfélnek megítélt 11-es is jogos volt. A helyzetkihasználásban sokat kell javulnunk, ha a következő fordulóban, Malomsok ellen győzni szeretnénk.

Hajrá Adásztevel!

Mehringer László

csapatkapitány

Ifi mérkőzés: Adásztevel - Nemesgörzsöny: 2-4 (2-1)

Vissza az oldal tetejére...